Terülj, táska

Magyar népmeséből írta: Mészöly Miklós

Szereplők:

Fazekas:                                                             Bató László

Ilon leánya:                                                       Szöllőssy Irén

Erzsi leánya:                                                      Györkös Katalin, Major Ida

Bűzösi:                                                                Dalmady Géza

Szabó:                                                                 Lázár Gida

Csizmadia:                                                         Leviczky Andor

Anyóka:                                                              Könyves Tóth Erzsi

Bodri kutya:                                                      Óhidy Lehel

Történet:

Egy szegény, ágrólszakadt fazekasmesternek két leánya van. Az egyik dolgos és szorgalmas, a másik kényeskedő, lusta. Ez a lusta lány az egyetlen bánata a szegény fazekasnak. No, meg a szomszéd módos gazda, aki uzsorakölcsöneivel majd mindenükből kiforgatja őket. A szorgalmas leány elindul szerencsét próbálni. A százéves Anyókától olyan csodatáskát kap, amely minden kívánságát teljesíti. De a gonosz szomszéd adóság fejében még ezt is elveszi tőlük. Ekkor a lusta lány indul útnak s büszkén mondja, hogy hoz ő majd másik táskát, különbet, mint a húga. De bizony rendetlen munkájáért olyan táskát kap, amelyikből bot ugrik ki, mikor csupa haszontalan holmit kér tőle. Hazáig űzi a bot a póruljárt leányt. Jóvá is teszi eddigi hibáit, mert a bottal alaposan megvereti a kapzsi szomszédot, aki visszaadja a kordét is, szamarat is, - és ezután már nincs semmi gondja a szegény fazekasnak, ha mind két lánya segít néki, vígan megélnek a kezük munkájából.

„Nem kell nékem fényes hintó, se batár,

Kis kordémmal hazaszáguld a szamár,

Otthon leszek, mielőtt a nap leszáll.

Héjja, kara, héjja, kelenc pipénk híjja,

Ötnek tarka szárnya, négynek likas lába.

Héjja, kara, héjja, kilenc pipénk híjja,

Ha nem adod vissza, ne jöjj erre héjja.

Erdő nincsen zöld ág nélkül,

Az én szívem bánat nélkül.

Bánat olyan, mint a jó szél,

Merre járok, mind engem ér.