Bábkatalógus

Táncjáték I felvonásban.

Szövegét írta Balázs Béla

Szereplők:

A királyfi:                                            B. Kiss István

A királykisasszony                           Szakály Márta

A tündér:                                            Havas Gertrud

A fából faragott királyfi:                Óhidy Lehel és Urbán Gyula

Az erdő:                                              Elekes Pál

A patak:                                              Háray Ferenc

Történet:

Az éjszakát a tündér intésére mozgalmas reggel váltja fel. Kiemelkedik az erdő, a patak és két játékváracska. Az egyiknek ablakában megjelenik a királykisasszony, haját fésüli. A másikból kilép a királyfi, vándorútra indul. Megpihen, koronáját leteszi. Amint megpillantja a lányt, máris szerelemre gyullad, de az gőgjében észre sem veszi.

A királyfi elindul feléje, de a tündér kettős próba elé állítja. Megmozdulnak a fák, elzárják az útját. A fiú legyőzi az erdőt. A tündér most tengerré duzzasztja a patakot. A királyfi erőlködik, de nem bír a vízzel. Az, lassan lecsendesedik. Hogy a királylány szívét megnyerje, a királyfi bábút farag, ráteríti palástját, koronáját, sőt a haját is a fahasáb fejére teszi. A királylány felfigyel lejön várából, de a kopasz királyfi helyett a díszes, koronás bábút választja. A bábu életre kel, eltáncol a lánnyal. A csalódott királyfit befogadja a természet, s a tündér a természet királyává koronázza. Betántorog a kimerült fabábu, alkatrészeire esik széjjel. A királylány most már az igazi királyfit keresi. Közeledne hozzá, de a tündér őt is próbára teszi. A királylány nem állítja meg a próbát. A fiú siet segítségére. A lány már levetette régi gőgjét, hiúságát, így végül a két ifjú boldog szerelemben találkozik.

Az Állami Bábszínház együttese, amely nemrég Shakespeare „Szentivánéji álom” c. művét költötte át a bábművészet nyelvére, ezúttal ismét utat tör, hogy a bábszínpad lehetőségeinek újabb tereit hódítsa meg. Elsőízben mutat be színpadi zenére komponált, szöveg nélküli bábpantomimot. Mindkét mű, amely most az opera színpadáról kerül a bábuk koncertműsorába, a XX. század zenéjek kiemelkedő, már klasszikussá vált alkotása; közel félévszázad alatt szinte az egész világot bejárta. Bartók műve, A fából faragott királyfi, ma is szerepel az Állami Operaház színpadán, de Sztravinszkij Petruskájának régebbi magyarországi bemutatójára alig emlékszünk. Már csak az összehasonlítás, illetve a felidézés szempontjából is érdekesnek ígérkezik a Bábszínház vállalkozása.

A színházlátogató első természetes kérdése: mennyiben felelnek meg e művek a színpad sajátosságainak; pontosabban: tudja-e a műfaj varázsa és eszköz-tára e remekműveket új színekkel gazdagítani, élénkebb fénnyel megvilágítani, mint az eddigi előadások? A Bábszínház előadása a két alkotást összekötő alapgondolatot akarja hangsúlyozni. Minkét mű központjában életre kelő bábuk állnak, amelyek megszabadulva mozgatóiktól, önállóvá válnak, és ilyen vagy olyan emberi sorsot vállalnak magukra.

A fából faragott királyfi a népmesék világából veszi látszólag egyszerű történetét. De szereplőinek és cselekményének szimbolikus jelentése van. Az ember érzelmi kapcsolatait és küzdelmét jelképezik. Bartók tiszta és világos jelrendszerét szándékozik a Bábszínház előadása képekben és mozgásban megközelíteni.

Groteszk vásári szereplőivel és szuggesztív zenéjével népi ihletettségű Sztravinszkij Petruskája is. Szélsőségesen jellemzett alakjai bő teret adnak a bábműfaj egyik legnagyobb erősségére, a stilizálására és a karikirozásra.

Mindkét mű eredeti műfaja: balett. Természetesen a Bábszínház nem utánozza bábuival a szokásos balett-lépéseket – bár marionettszínpadon már láthattunk hasonlót. Ebben az előadásban a bábuk belső konstrukciós törvényei szabják meg az új kifejezési formákat.

Szokatlannak hat talán A fából faragott királyfi és a Petrsuka megközelítése egy sajátos műfaj oldaláról. De vajon nem volt-e szokatlan a század elején e két remekmű megjelenése is? Minden új színpadi felfogás, amely a művek jobb megértésére, eddig ismeretlen színeinek felfedezésére törekszik, csak tisztelgés lehet a kor legnagyobb zenei lángelméi előtt.